Eltelt egy hét a legutóbbi poszt óta. Ahogy ígértem, érkezik az élménybeszámoló az Orientációs Napokról.

A múltkori bejegyzésemben említettem, mennyire szerettem az Apáczait, milyen nehezen hagytam magam mögött a gimis éveket. Emiatt aztán hétfőn nem az ilyenkor szokásos várakozással, hanem kicsit elszontyolodva léptem be az egyetem (oldalsó) kapuján.

Ez a melankolikus állapot azonban csak pár percig tartott, hiszen az I. emeleti (akadálymentesen megközelíthető) gyakorlóba, az 1-es csoport kijelölt találkahelyére érve rögtön megismerhettem oktatómentorunkat, Klárit. Kicsit később megjöttek a csoporttársak is. Olyan hangulata volt az egésznek, mint egy osztálynak - a jó értelemben :). Ki kell emelnem a 3 fantasztikus diákmentort, Helgát, Beát és Petit is. Nagyon sokat segítettek, törődtek velünk a 3 nap alatt.

A délelőtt játékos ismerkedéssel telt. Közben megkaptuk ELTE ÁJK-s ajándékcsomagjainkat is: póló, toll, jegyzetfüzet, pendrive volt benne. Kiderült, hogy egy csoportnak azonos színű a pólója, így könnyebben felismerjük egymást. A mienk türkizkék - nagyon jól néz ki! :)

Ebédet is kaptunk, amelyet a Corvinus Egyetem menzáján fogyasztottunk el, ahová akadálymentesen be lehet jutni. Ezután visszatértünk az Egyetem térre, majd elindultunk a csoporttal egy vetélkedőre. Ennek során a Belváros olyan helyszíneit kerestük fel, amelyek fontosak az ország igazgatásában - pl. Állami Számvevőszék, Országház stb. Mindegyik állomásnál kaptunk egy-egy ügyességi vagy műveltségi feladatot, amelyet csapatmunkával kellett megoldanunk. Köszönet a szervezőknek, amiért az állomásokat úgy szervezték meg, hogy a mi csoportunknak ne kelljen "tömegközlekedni", minden helyszínre el tudjunk jutni gyalog. A csoporttársak is nagyon rendesek voltak, végig segítettek. Olyan természetesen, kedvesen viselkednek velem, amiről álmodni se mertem!

A napot a "beülés", vagyis iszogatás-beszélgetés zárta a Ferenciek téri Ibolya Presszóban (akadálymentes, ill. 1 kis lépcső van, amin a fiúk felsegítettek). Jót beszélgettünk a csoporttársakkal, és így már az első nap végére ismeretségeket kötöttem. Egyáltalán nem érzem magam elveszettnek, és ez nagyon jó.

Hamarosan elkezdődik az első évem, sőt, holnap már elstartol az ON (Orientációs Napok). Ez az ÁJK 3 napos rendezvénye, amelyet a gólyáknak szerveznek.

Sokakkal ellentétben én most nem érzek túl nagy lelkesedést. Ez valószínűleg azért lehet, mert az Apáczaiban szuper osztályközösségem és tanáraim voltak, akiktől nehéz az elválás. Örülök, hogy oda járhattam, és lehetőségem volt 4 évet ilyen fantasztikus közegben tölteni!

Na de ne is kalandozzunk el: vissza az egyetemre.

2015 februárjában részt vettem az ELTE Fogyatékosügyi (De rettenetes ez a szó! Student with special needs, mondja az angol. Kifejezőbb, és nem sértő.) Központja által szervezett tájékoztatón.Mivel a wc használathoz kis segítségre van szükségem, az előadás végén rákérdeztem, milyen segítséget tud nyújtani ebben az egyetem. A válasz ez volt: nincs segítő. Bepelenkázom magam :(, vagy megszervezem a segítséget. Mondanom sem kell, ez eléggé elkeserített. Ezután - nem kis részben ennek hatására - elhatároztam, Angliába megyek tanulni.

A nagy álom azonban mégsem valósult meg, maradt az eredeti terv, az ELTE. Döntésemet az észszerűség diktálta, ma már azonban biztos vagyok benne, hogy a nehezebb utat választottam!

Miután felvettek - muszáj leírnom, mert büszke vagyok rá: 482 ponttal - , rögtön kapcsolatba léptem a Fogyatékosügyi Központ kari koordinátorával, Hoffman István docenssel. Nem mellesleg ő is apáczais volt, az osztályfőnököm osztálytársa :).

Augusztus 21-én találkoztunk, és a gondnokságvezető, Meszéna Gabriella társaságában bejártuk a bejárható(!) épületrészeket. Megmutatták azt az egy előadót, ahova be tudok menni kerekesszékkel. A bejárat a 3. emeletről van, és a legfelső sorban lesz helyem. Nem tagadom, a magasság szédítő, de remélem, látom majd a táblát (a szememmel is vannak problémák), és hallom az előadót. Minden estre megígérték, hogy mikrofont fognak használni.

Megmutatták azt a szemináriumi termet is, ahova járni fogok. Mivel az ÁJK épülete kiemelt műemlék (1901-ben épült), ezért nincs lehetőség teljes akadálymentesítésre. A régi épület olyan, mint egy labirintus, az emeletek félemeletekkel váltakoznak.A legtöbb helyiséget esélyem sincs megközelíteni. A főbejáratnál már elakadok, az aulába a lépcsőkön nem jutok fel. Oldalról, a Szerb utca felől jutok be az épületbe. Ugyan van 2 lift, de a félemeleteken pl. nem állnak meg. Rámpa nincs, a műemlékjelleg miatt nem engedik. Az biztos, a közlekedés nem lesz egyszerű. Mert azért nem hiszem, hogy egy diáknak 1 előadón és 1 szemináriumi termen kívül nem lenne dolga az épületben esetleg máshol is. TDK? Ügyintézés?

Az is megtudtam, van 1 akadálymentes wc, ehhez kapok kulcsot. (Úgy tudom, nem szabad zárni az ilyen helyiségeket. Több megoldás is van, elsősorban persze az egészségesek szemléletváltozása.)

Tavaly óta - bizonyos összeköttetéseknek köszönhetően - már az egyetem alkalmaz szociális gondozót. A bibi csak az, hogy 8 mozgássérült hallgató igényel segítséget, a város 4 pontján található karokon. Meglátjuk, hogyan oldható meg ez a helyzet...

Az Orientációs Napok tájékoztatóját olvasgatva észrevettem, hogy az első programpont: gyülekező és regisztráció az Aulában. Ahová én, ugye, nem tudok felmenni. Na, kezdődik... A parkolás viszont megoldható az egyetem udvarán. Ez jó pont. Sok bennem a kérdés, bizonytalanság.

Holnap mindenesetre kezdünk - igyekszem mihamarabb beszámolni az első benyomásokról, élményekről.

Szeretettel köszöntöm olvasóimat!

Markos Balázs vagyok, 19 éves Születésem óta mozgássérült vagyok, kerekesszékhez kötve élek. Néhány hét múlva megkezdem tanulmányaimat az ELTE jogi karán, nappali tagozaton, ahol én leszek az egyedüli kerekesszékes hallgató. Azért jelentkeztem jogásznak, mert régóta foglalkoztatnak az esélyegyenlőség kérdései. Sokat gondolkozom, mit tehetnék azért, hogy sortársaim életét jobbá tegyem.

Blogomnak azért választottam a Kerek esszék nevet, mert nagyon szeretek esszéket, értekezéseket írni, filózni a világ dolgairól. Célom, hogy bemutassam olvasóimnak, hogyan zajlanak mindennapjaim az egyetemen. Ezen kívül kifejtem gondolataimat az aktuálisan felmerülő esélyegyenlőségi kérdésekkel kapcsolatban is. Szeretnék inspirációt adni azon sérült sorstársaimnak, akik esetleg már régóta gondolkoznak azon, hogy elkezdjék, esetleg folytassák egyetemi tanulmányaikat.

Viszonylag sokat utazom, többször járok Nyugat-Európában is. Bár ez nem egy "utazós blog", szívesen megosztom olvasóimmal az ott szerzett tapasztalatokat, hiszen érdekes látni, hogyan viszonyulnak az egyes országokban a kerekesszékesekhez, milyen megoldásokat találnak a problémákra.